Hiába van új theme, jelenleg úgy tűnik, hogy a blog helyet változtat.
Na jó, gondolom ez nem sokakat érint, de ez van, Nihil örülhetsz, megyek wordpress-re :)

Az új cím: http://jittike.wordpress.com
Feladat: olvasni, kommentelni sokat :)

Nem tudom, hogy mihez kezdjek. Van egy szép, működő Kubuntum, szeretem. Van egy igazán szerintem jó laptopom, szeretem. Van kb 20-30 GB mennyiségű RAW formátumú képem, amiket kevésbé szeretek, de vannak.
A helyzet a következő:

1. pici linuxon emulált Photoshop CS2-vel szenvedek, mivel emulált, kevésbé tökéletes, néha kifagy, lassú. Nem linuxhoz van kitalálva, ez tény.
2. a CS2 már mondhatni elavult, hiszen már a CS4 is megjelent, de az nem emulálódik linux alá, csak virtualbox vagy valami hasonlo virtualmachine segítségével, ami kissé visszafogja a sebességét a dolognak. Élvezhetetlen, na.
3. linux alatt nem megy a Lightroom 2. Pedig szeretném, mert jó.
4. valami érthetetlen oknál fogva nem emulálódik a Bridge CS2 sem.

1. az adatok tárolására szolgáló winchesterem 1 TB kapacitású, reiserfs fájlrendszerre van formázva. Adatvesztés nélkül nem lehetne nagyon átformázni, egyértelmű.
2. ha mégis átformáznám, akkor mire? NTFS lenne az, amire kellene, de azt linux alól nem lehet nagyon írni. (Ha lehet, akkor max én nem tudok róla, elnézést.) Fat32-re pedig 1TB-t... kacc kacc. Reiserfs meg nem maradhatna, mivel azt meg a windóz nem látja.
   
3. a win csak arra kellene, hogy képet szerkesztgessek, meg játszogassak valamit. (most pl az icewind dale 2 van műsoron). Szóval belépek winbe, csinálok vmit, reboot, linux, csinálok vmit, reboot#2?? Röhej.
4. ha teszek vistát, akkor le kell előbb dúrni a linuxot, feltenni a wint, aztán feltenni a linuxot... macera, macera, macera. Mivel a win kevésbé szeret felmenni linux mellé.

Mikor tudjuk meg, hogy valahol megtaláltuk a helyünket? Vagy honnan tudjuk, hogy nem az a helyünk, ahol éppen vagyunk?
És mi van akkor, ha mindenki azt mondja, amit már biztos mindenki hallott, hogy "ott majd biztosan megtalálod a helyed", és mégsem?
Normális az, hogy olyan helyen/helyzetben érzed magad jól és biztonságban, ahol minden "normális" ember félne/pánikolna/stb.?
És ha végre úgy érzed, hogy találtál egy helyet, amit a magadénak érzel, ahol mások is oda valónak tartanak, minden szép és jó, ahogy a mesében, akkor jön a való életnek nevezett szörny és kiszakít ebből a burokból, a biztonságból és elhajít egy olyan új közegbe, ahol újra helyet kellene találnod.

Tanulság: ha már úgy érzed, hogy hosszú idő után végre minden normális, akkor biztos nem maradnak úgy sokáig a dolgok.

Igazán irigylem azokat, akik képesek valamilyen formában kifejezni magukat, az érzéseiket, a világot, amiben élnek. Vers, rajz, zene, bármi. Bármi, amitől nem fordulnak be magukba, nem zárkóznak be és dobják el a kulcsot, bezárva magukat egy sötét helyre. Amíg azon a helyen vannak, megjelenítik azt abban a formában, ahogy akkor látják, majd utána fogják a képet, beteszik egy rajzfüzetbe, és rácsukják a borítót. Ügy lezárva, sötétség elmúlik, minden megy ahogy mennie kell. Én nem vagyok ilyen szerencsés. Nem én csukom és nyitom a sötétség ajtaját, hanem az jön és megy, kedve szerint, amikor akar. Félresöpörve mindent, ami éppen ott van és fontos. Ekkor még a professzionális mosoly is árulkodóan üres. Egy óvatlan pillanat, és az álca lehullik. Ezt elkerülni... mindenek előtt.

Az élet szar.

7/0 ennyi volt... köszönöm...

Az egész ott kezdődött, hogy megemlítették, hangyát láttak az ágyban... Na nekem már ennyi is elég ahhoz, hogy felálljon a szőr a hátamon, mivel kevésbé kedvelem a soklábú izéket.

Reggel jó korai ébredés és kevésbé magamhoz térés után a buszhoz sétálva minden egyes hajszálam amikor hozzám ért, a frász jött rám, hogy biztos ez is egy hangya lehet. A busz persze az orrom előtt ment el, miért is ne. Na akkor villamos.
Leültem a villamosra, bambulok ki a fejemből, nézem a tájat, erre a kezemen látom, hogy mászik egy ilyen hangya-képződmény. Pfff mondom, szép... de ha ez még nem lenne elég, akkor csak mondom, hogy a hátamon is mászkált 1... vagyis csak 1-et találtam meg.

Költői kérdés, tudom, de mégis miert nem tudnak a hangyák (és egyéb rovarok/bogarak) a lakáson kívül létezni? Nekik sem hiszem, hogy jó bent, nekem meg végképp nem jó, ha bent vannak. Így hagyhatnánk egymást nyugiban. Kár, hogy nem lehet velük ezügyben messzemenő, eredményes tárgyalásokat folytatni :)

Don’t tell me how life is
Cause I don’t really want to know
Don’t tell me how this game ends
Cause we’ll just see how it goes

Mindig meglepődök azon, hogy vannak, akik blogot írnak, általában teljesen általános, köznapi témákról írnak. De nem is ez a lényeg. Hanem, hogy ezeket a köznapi bejegyzéseket egyszer hirtelen valami a háttérbe szorítja, és jönnek a lelkizősebb, érzelmesebb írások. És amit ezzel mondani akarok, az az, hogy valamilyen szinten felnézek rájuk, mert a belső gondolataikat, amik általában nem szoktak szavakká válni, azokat közzé teszik a hálón.

Én néha saját magam számára sem tudom világossá tenni azokat a dolgokat, amiket gondolok, vagy érzek, nem hogy még posztot is írjak róluk... összeszedetten, kultúrált szövegkörnyezettel, stb. Vagy csak az a helyzet, hogy néhány dolgot nem tartok olyannak, amikről másoknak is tudni kellene. Vagy csak rám (és esetleg az érintett személyre) tartoznak, és szeretem megtartani őket.

Szóval nem fogok írni a lelki izéimről részletes elemzést :) Az aktuális poszt hangulatából úgyis kiderül.

Burning feathers, not an angel, Heaven's closed , Hell's sold out.
So I walk on earth, behind the curtains, hidden from everyone,
until I find a new life to ruin again...

Összetört a szemüvegem... szóval most csak így érzésből nyomizom a billentyűket. Érdekes lesz addig, amíg nem csináltatok újat... és ez nemhinném, hogy a következő 2 hétben lesz... addig szenvedek, és fokozott figyelmet fordítok a szembejövő villanyoszlopokra :)

Olyan leszek, mint a kaktuszok. Tüskés, szúrós, ellenálló, és bizonyos szempontból igénytelen.
Ez van. Pont.

Újra éjjel írok... régebben mindig ilyenkor csináltam, de azt hittem, hogy mostanában normalizálódni fog az írási inger, és beáll nappali üzemmódra... de nem :)

Ma (na jó, már lehet, hogy tegnap) kissé leakadtam... nézem a fórumot az ETR-ben, böngészgetek, nézem a jól bevált animevetítés topicot, hogy mik lesznek ebben a félévben. A szemem felcsillan, elmosolyodok, és konstatálom, hogy egyiket sem láttam még, és mindegyik nézős. Főleg a Crest of the Stars és a Devil May Cry. Na lessük az időpontot. Kedd... ééééééééééééééééééééés tényleg, fotós tanfolyam van keddenként. Na jó, nem mintha nem tudnám ezeket itthon is megnézni, de azért mégis csak más egy "hatalmas" kivetítőn nézni, mint egy 17"-es laptop monitorán. Hangulat na :))

A másik, amire felfigyeltem az az, hogy a Népligetben ugye mennek külföldre is buszok... nemzetközi meg minden :)) Állok, várok, tömegnyomor, hangosbeszélő női hang megszólal: "blabla autóbuszjárat indul Kolozsvárra (de ez bármivel helyettesíthető) "reszelős-férfihang-románul-mondja" Cluj Napoca "újra-nőihang-magyarul" a valamelyik kocsiállásról 14:30-kor"
Na az egy dolog, hogy a románok is hallják, hogy hova, mert értik, mert mondja a pasi-géphang, félbeszakítva a női-géphangot, de honnan tudja meg, hogy mikor vagy honnan indul az adott busz, ha csak a várost mondják románul is? vagy alapfelszereltség, hogy minden román tud magyarul is?
Érdekes :)


Update: és végre a google is úgy gondolta, hogy postolhatom ezt a bejegyzést, és meg is jelenik... tudniillik már 3x írtam meg, mindig mást, és mindhárom alkalommal ugyanazt a hibaüzit dobta a kedves :)

Ha egy nap 70-nél többször hallgat meg az ember egy zenét, az már beteges? Csak nem lehet elszakadni tőle. Mikor már tudni, hogy túl régóta megy ugyanaz, és már érezni, hogy sok lesz ebből, a végén még megárt, akkor sem képes kikapcsolni, abbahagyni, mást elkezdeni. Csak nem lehet. Már a lelki békére is káros, de akkor sem lehet. Magával ragadott és kész. Amikor már csak feküdni és sodródni van erő... semmit nem szólni, mert az úgysem vezet jóra... és amúgy is, úgysincs senki, aki meghallgatná, hogy miért csinálod, vagy egyáltalán valaki, aki segítene.... De mivan, ha van, csak te nem akarod, hogy megtegyék... Így hát csak fekszel, sodródsz, és ha mégis ki kell lépni a világba, akkor felveszed a már tökélyre fejlesztett álarcot és a profi mosolyt... elrejted azt, amiket érzel és csak mész. Ha valaki már túl közel jár az igazsághoz, akkor sem inogsz meg, csak rájössz, hogy még van hova fejlődnöd, és tanulsz, hogy legközelebb ne juthasson senki közel az érzéseidhez és gondolataidhoz... azokhoz, amiket akkora igyekezettel bújtatsz.
Hosszabb távon kicsit rossz hatással lesz az életedre, de ezzel tisztában vagy... hiszen már évek óta ezt csinálod.

There's another world inside of me
that you may never see
There's secrets in this life that I can't hide
Somewhere in this darkness
there's a life that I can't find
well maybe it's too far away yeah,
or maybe i'm just blind.

ETR lezásása előtt 1 nappal karbantartanak 8 órán keresztül úgy, hogy még véletlenül se lehessen elérni a rendszert, nemhogy órát felvenni.

Most komolyan... normálisak ezek???

Két dolog fordult meg a fejemben így itt most.
1. Azért nincs semmi komment sehol, mert nem olvas senki....
2. vagy csak mert olvas, de nem kommentel.

Itt a lehetőség, szabad vélemények megnyilvánulásának helye a kommentekben.


Update: eddig egy, várom a többi kommentet is :)

Fél 12-kor léptem ki az ajtón, siettem a buszhoz... ma volt az utolsó vizsgám. (Mármint normáis vizsga... mivel UV az még lesz.)
Szóval buszhoz menet feltűnt, hogy meleg van, hó már sehol. Különösen jó idő volt ma. Tetszett, szép volt. Mostmár maradhatna ilyen... meguntam a mindig latyakos, csöpögős időt.
Most pedig, mikor jöttünk haza, megláttam egy kupac hóvirágot a ház mellett. Majd holnap csinálok képet róluk :)

2008. lett, szóval boldog új évet mindenkinek és valamivel stresszmentesebbet, mint nekem... jövő héten csak 3 vizsgám lesz, és az ETR-ben is elégtelen lett véletlen beírva a tökéltes kettesem helyett, szóval ezután is lehet szaladgálni a sok tanulás mellett.
Amúgy már az idei év termése, hogy beiratkoztam fotós tanfolyamra ide és már várom nagyon :)
Az új év kezdetének egyetlen komoly problémája az, hogy dec. 31-el lejárt az étkezési utalvány, és a következő adag még várat magára. Ebből az következik, hogy miután elfogyott az anya által készített friss (hűtőben tartott, sorozatosan újramelegített) tészta, azután kénytelen leszek főzni. A főzéssel pedig akad két, elég kicsi probléma. Először is az, hogy nem tudok :) másodszor pedig, hogy lusta is vagyok hozzá.
Kultúrális szempontból is pangással kezdődik ez az év. A tucat vizsgából kifolyólag a kultúr-programok látogatása elhalasztódik olyan időkre, amikor valamivel több időm lesz. De azért a sok tanulás közben 1-2 rész sorozatra van idő. Vagyis lenne, de éppen sztrájkolnak az írók amerikában, szóval sorozatok terén is pangás. Legalább van idő pótolni pár olyat, aminek már éppen itt az ideje :) Például Six Feet Under (Sírhant művek), vagy a Maffiózók. Mindkettő elég régóta fekszik talonban, ez a legjobb alkalom, hogy előszedjem őket :))

Az új év még azt is jelenti, hogy új BKV / egyéb bérletet kell venni. Kecskeméten azt hittem, hogy nincsenek rosszabb, unalmasabb és végeláthatatlanabb sorok annál, mint amik a Noszlopy parkban a jegypénztár előtt húzódtak minden hónap 4.-5.-én. Hát mégis vannak... Volt szerencsém a Ferenc körúti metrónál bérletért sorba állni. 30 perc, fél méter haladás. Mire már csak 2 ember állt előttem, baljóslatú hang ütötte meg a fülem: "9 dolgozó bérletet, 2 diákot és külön egy egyhavit." na mondom bazz, jókor vásárol be egy fél lakótelepnek elég bérletet. És még számlát is kért. De mondjuk valamikor neki is be kellett vásárolni. Csak már késésben voltam. Mögöttem kb 2-3 emberrel egy eléggé idősebb nő 5 perc várakozás után elkezdett fennhangon szónokolni, hogy mennyire pofátlan már, meg hogy mit képzel már magáról az az ember, aki éppen nagy tételben bérletet vesz, meg hogy mit is kellene csinálni az ilyenekkel. Komolyan, nem értem a nyugdíjasokat. Ráérnek, az egész nap a rendelkezésükre áll, hogy azt csináljanak, amit akarnak, mégis nekik van a legnagyobb hangjuk, amikor várni kell valamire. Nem az öltönyös, üzletember-kinézetű úrnak, vagy a halom másik sorban álló embernek.
A másik érdekes megfigyelésem is az ebben a sorban való állás közben esett meg. Kb 600 ember haladt kifelé a metróból, és a kifelé jövöket ellenőrizték. Mindenki szépen sorban mutogatta a bérletet/jegyet az ellenőröknek, aztán haladtak tovább. Mikor is egy viszonylag konszolidáltan kinéző pár haladt el a 4 kaller előtt semmilyen felmutatással. Felmerülhet, hogy külföldiek, de mikor szólt nekik az egyik ellenőrnő, akkor a csávó kikelt magából és elkezdett ordítozni, hogy ő ugyan nem mutatja meg semmilyen utazásra jogosító dolgát, mert hát milyen dolog az, hogy a kifelé jövőket ellenőrzik, de akik befelé mennek, azokat meg leszarják. Aztán a 4 BKV-s meg a csávó kb 10 percig ugatott egymással, de a csávóval lévő nő, aki végig csendben volt... na az ő arckifejezései simán tanulmányba illettek volna.

Na ennyi volt mára a magán- és városi élet post :)

A tegnapi zene (vagyis már tegnap előtti) még minidg megborzongat. Egyszerűen elmondhatatlan az az érzés, amit kivált belőlem. De nem vagyok benne biztos, hogy ezt pozitívnak mondanám. Mármint a zene határozottan nagyon jó... csak az érzések, amiket a felszínre hoz. Úgy vagyok képes hallgatni a számot, hogy megfeledkezem magamról, és beleveszek egy másik világba, valami olyanba, ami nem létezik, csak a gondolataimban és fáj eljönni, kiszakadni onnan, amikor vége a számnak.
Örökké tudnám hallgatni. Mondjuk az más kérdés, hogy lehet hogy lelki épségem kicsit megsínylené, de néha nem bánnám...

Mostanában betűszavak vannak. Túl 6 ZH-n, amiből néhány kevésbé sikeres lett, jönnek a javító zh-k meg hasonló okosságok, csak hogy véletlen sem legyen időm tanulni a legkorábbi vizsgámra. Jah, és kész a vizsganaptáram, szóval csupa öröm és boldogság... és semmi pihenés.

A cica pedig ajándék névnapomra :)

Mi lenne, ha csak egyszer valami simán menne? Miért van az, hogy ha már úgy tűnik, hogy rendeződnek a dolgok, abban a pillanatban történik valami, ami felborít újra mindent?
Miért nem lehet csak egy kis nyugalom?
Jó, tudom, ez így vizsgaidőszak meg mittudoménmi előtt lehet, hogy tényleg nagy kérés... de azért mégis... csak egy kicsit... léccike :)